untitled

A Tintaklub megnevezésű - elvileg dicséretes - kezdeményezés elvileg dicséretes módon, pályázati kiirással örvendeztette meg a magyar horror/misztikum/stb. iró-aspiránsait. Mint valamelyest a fenti kategóriába tartozó egyén, magam is elgondolkodtam annak a lehetőségén, hogy megmérettessem magam (és főleg alkotói képességeimet) e pályázaton. Mivel a majdani győztes jutalma részben az, hogy tagja lehet a klubnak, gondoltam mégiscsak utánanézek: kiket is tömörit ez az elit szerveződmény? Érdeklődtem jobbra, érdeklődtem balra, és végül a következő link jutott a “birtokomba”, ami egy, a Tintaklub által, magánkiadásban megjelentetett novellagyűjtemény (vagy mi?) kritikáját, vagy inkább, nehogy értelmezési vitába bonyolodjak, véleményezését tartalmazza.

Nakérem, a vélemény, mint olyan, teljesen rendjén volt. Elolvastam, és eldöntöttem, hogy, Lovecraft úr műveit olvastam már, szép volt, jó volt elég volt, utánzatok nem érdekelnek, igy a könyvet nem venném meg, de a Tintaklubbról, és főleg a tagjairól (mert hát ugye, minden közösséget a tagjai és azok cselekedetei jellemznek) eldöntöttem, hogy megérdemlik a támogatásom, azaz 1gyel több mű lesz a pályázatukon. A nagy elhatározás egészen az első hsz. elolvasásáig (pontosabban kezdetéig) tartott, ahol a klub egyik - fiatal - tagja megpróbálja elmagyarázni a blog tulajdonosának, hogy valójában miért is nincs igaza…

Hát, kérem szépen, a helyzet szánalmas. Hiába tanulunk meg irni, hiába tanulunk meg technikákat, hiába jelenik meg az alkotásunk, amig nem sikerült megtanulni néhány leckét alázatból. Mikor tanulják már meg a kedves “would be” irók és irodalmárok, hogy a véleménnyel, nem kell vitába szállni? Mindig vannak akiknek nem tetszik amit művelünk, mindig vannak rosszindulatú megjegyzések (a fent emlitett véleményt közelről sem sorolnám ide), de ha hiszünk a saját munkánkban, akkor, és csakis akkor, elérhetünk valamit.

Gyakran irtam le ezt az utóbbi időben: Az iró ir. Jó lenne ezt szem előtt tartani, aztán hagyni a kritikusokat és az olvasókat, hogy tegyék amit tenniük kell.

Filed under: irás, blogolás, olvasnivaló, vihar a biliben