gondolkodom…

gondolkodom már egy ideje, hogy sajna azok közé tartozom, akik higitják az sfblogs sci-fi koncentráltságát.

most olvastam onsai hasonló témájú postját… hmmm. elgondolkodtató. tényleg egy csomó mindenről irogatok, csak épp a sci-firől nem, sőt még a fantasyt is nagyivben elkerültem ezen a blogon. :)

szal lehet én is megosztom majd 2 blog között a bejegyzéseimet. :)

wazz… hogy a barátnőmet idézzem: “lassan több a blogod mint az e-mail cimed!” :D

6 Responses to “gondolkodom…”

  1. Jajj, nehogy emiatt több helyen blogolj.
    Szerintem kifejezetten jó, ha egy blogban látszik az egész egyén,(vagyis amennyit csak meg akar magából mutatni.)

  2. osztom Ilona véleményét, nem lenne jó, ha csak sci fis blogok lennének, de ezt egyszer már megirtam, úgy jó, ha egy portál is sok “izből” és “illatból” tevődik össze. Most mondok egy hülye példát, de én csak olyanokat szoktam: én kifejezetten útálom a receptes blogokat, pedig imádok főzni.
    És pont a sci fi irodalom egyik óriása mondta, hogy a holnapi nap az már sci fi. Tartsuk magunkat ehhez, és előre!(mármint “zéleteset” blogni, hogy chellovek barátunkat is idézzem)

  3. Három a magyar igazság és tipikus, hogy rögtön a nők sorakoznak ide megvédeni a túl sokat gondolkozó pasikat, azaz most Téged. Ez egy időről-időre előkerülő téma, mindannyian ültünk már le a saját blogjainkban hasonló gondolatokon rágcsálódni. Ne tedd, ne nyiss új blogot, mert nem kell. Miért lenne az baj, ha az ember ember is amellett, hogy szereti a sci-fit és ez még a blogján is látszik? Pont ettől vagy egyedi, nem? Szépen is néznénk ki, ha másról nem lehetne beszélni. :-) Írj ahogy jön, végülis ez egy blog, ami elég tág fogalom, aztán mi meg majd jól sci-finek nézünk mindent. :)

  4. Na jövök én is, ne csak a csajok pátyolgassanak már. :)
    Az sfblogs nem attól “sf”, hogy csak sf-ről szólhat, hanem attól, hogy olyan enber írja, aki szereti a sci-fit, és a hasonló érdeklődési körrel bíró enberek blogrendszerében bloghat, ha idejön; ebben a közegben reménykedhet épkézláb hozzászólásokban és értelmes társbloggerekben, nem a minősíthetetlen idiotizmus okoz neki nap mint nap nyombélfekélyt. Az sfblogs a lenézett sci-fi kedvelő számára a nyugalom szigete a teszkó és az apehh között ingázó elsekélyesedett, a fantáziát derogálónak tartó közenberek ugyancsak elsekélyesedett tengerében.
    (Egyébként érdekes, hogy Marika rám testálta a “zéletes” kifejezést, mert én egészen eddig azt hittem, hogy tőle tanultam… :shock: )

  5. A csajok már elmondtak mindent, amit a témában tudni köll, csak azért kommentelek be, hogy ne chelloveck legyen az egyetlen hímnemű, aki egyetértően bólogat.

  6. Még csak annyit, hogy : ha má szemetes, akkor én szeretek kukázni itt a blogodon.
    Chellovek: azt hiszem, mind a ketten lelkesen megteszünk mindent a magyar nyelv átreformálása érdekében :), lehet hogy a “zéletet” én találtam ki, de te sem maradsz le mögöttem :)és naagggyon de nagyon büszke is vagyok rád.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

SFblogs.net - A sci-fi & fantasy blog * WordPress * SFportal.hu - A sci-fi & fantasy oldal
Készíts egy új blogot!
Bejegyzés (RSS) Hozzászólás (RSS).