Aki a bili mélyére süllyed… ne hozzon fel semmit az aljáról :D

Hát… imádom a Tinta Klubot. Mostanában nem kell gondolkodnom, hogy miről is írhatnék.

Hogy tudjátok, miről is akarok pötyögni: Ma megjelent 2 ajánló a Pirkadatra Várva, TK novella gyűjteményről (1, 2). Az egyiket Jud követte el, a másikat egy… hát, valószínűleg a kötetben szereplő író; természetesen(?!) álnéven.

(Persze, igazságtalan vagyok. Nem a TKval van bajom, csak azzal, aki mindent megtesz azért, hogy lejárassa magát és a közösséget aminek tagja.)

Szóval, ahogy a cím is mondja: előfordul, hogy az aljára süllyedünk, de ha lehet, ne hozzunk fel semmit onnan. Az rpg.hu-n láthatunk egy véleményt, ami a bili aljáról származik… vagy legalábbis megjárta azt, és bőven megrakodva tért vissza onnan.
A véleményezés, mint olyan, akár még tűrhető is lenne. A gond a szerző személyének firtatásakor merül fel, ugyanis egyre több jel utal arra, hogy a szerző a “boncolt” kötetben is szerepel néhány novellával.

Egyértelmű pozitívum, hogy a saját véleményezése alatt az elkövető, egész kultúráltan próbál irogatni, tehát úgy tűnik, hogy fejlődőképes, de a szomszéd kritika alatt, már ki-kibújik a szög a zsákból (avagy ki-kilóg a lóláb, sőt, néha-néha ki is lendül.)

Kíváncsi vagyok, mi jön még. Szerintem ezt nem lehet tetézni, de kérem, ha lehet, tessék ezt a mondatot provokációnak tekinteni! :D

Az előzmények a szemetesemből:
1.tintapacát borzol a biliben a szél
2. sarokba állitott tintafolt

10 Responses to “Aki a bili mélyére süllyed… ne hozzon fel semmit az aljáról :D”

  1. Tina klub?

  2. jó na… elirtam, de akár az is lehetett volna! :D

    kösz, h szóltál! :)

  3. Jaj.
    Elolvasgattam ezeket a pirkadatos kritikákat és hozzászólásokat, de már bánom is.
    Egy kissé kínos a helyzet, azt még megvárom, lehet-e ebből kijönni valahogy…

  4. Még jó, hogy a “t”-t nem ütötted félre. :)

  5. szs:ami rögtön automatikusan linket generált volna…

  6. Hihi, szs! Nekem is ez ugrott be.

    Csag, szerintem csak úgy jönnének ki jól, ha bevallaná az író és elnézést kérne, hogy hülye. Tök megbocsátható az, ha valaki reklámozni akarja a kötetét, de hülyén fog hozzá. Legközelebb okul belőle meg ilyenek…de hülyére venni a többi embert?

  7. A tintások biztosan meg is bocsátanak neki (22 éves a srác, megrészegült és nem tudta, hol a határ az önpromócióban), az rpg.husok viszont, úgy vettem észre, nem erről híresek. Van egy olyan érzésem, hogy bár nem szólt itt hozzá, az ősszel megjelenő önálló novelláskötetéről Attila fogja írni a kritikát. :)

  8. hát, szerintem is elfogadható lenne amit Onsai irt, de a kor nem mentség… az önálló novelláskötetre sem.. uramatyám, hogy abból mi lesz?!

  9. Chelloveck: még Rorimack is írhatja. :)

  10. Ugyan, majd felnő! :) Meg a netes kritikusok is. :D

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

SFblogs.net - A sci-fi & fantasy blog * WordPress * SFportal.hu - A sci-fi & fantasy oldal
Készíts egy új blogot!
Bejegyzés (RSS) Hozzászólás (RSS).