Elfen Lied - hogy itt is legyen
Múlt szombaton megnéztem a KMK-n ajánlott Elfen Lied animét.
Kb. azt kaptam amire az eddig látott képek alapján számitottam, de az olvasott ismertetők által igért szintet nem hozta.
A rajzok, a dicloniusok két fülnek látszó szarván kivűl, fikarcnyi egyediséget sem mutatnak, holott határozottan jót tett volna az animének egy egyedi(bb) képvilág.
Ami elsőre feltűnt az a bevezető képsorok és tulajdonképpeni anime stilusa közötti különbség. Persze, magyarázni lehet, hogy miért olyan amilyen, de az én értelmezésemben már itt 1-0 a hatásvadászat javára.
A bevezetés után kezdetét veszi a kihasználatlan lehetőségek és a lebutitott érzelmi konfliktusok animéja. Az első rész még jól tartja magát, és minden lényeges elemet meg is mutat amit a következő 12 rész során láthatunk. Ebben a részben még újdonság a fröcsögő vér, a végtagok/fejek letépése/letörése, de a továbbiakban semmi érdemlegessel nem bővül a gyilkológépek repertoárja. A beharangozott, gyomorfelforgató brutalitást simán vágja agyon az első részben megismert motivumok ismétlése.
A meztelen/sikamlós jelenetek nagy része ugyanannyit segit az animén mint amennyit ront rajta, azaz, akár feleslegesnek is mondhatnánk őket.
Persze vannak nagyon jó dolgok is ebben a sorozatban. Ezekből alakulnak ki később a kihasználatlan lehetőségek, és amik miatt ahelyett, hogy simán szarnak nevezném az animét azt mondom, hogy megérte rászánni azt a fél napot ami alatt a végére értem.
Talán ebben az esetben is igaznak bizonyult az a mondás, mely szerint: “Aki sokat markol, keveset fog.”
Filed under: ajánló, film/anime/stb.
Na, mi az, elirigyelted a tizenéves kommentelőket Zamoranótól? Hehehe!
pontosan… akaroooom! trollkommandót ide! :))
egyébként határozottan meglepett, hogy ilyen, azaz olyan hangnemben böffentettek be egyesek…
Vigyázzál, öcsém, mert megjelenik itten a Trollkommandó főgóréja, a 15 éves Váradi Márk Molnáriból, a Petőfi u. 96-ból, oszt úgy osztja ki az anyukádat, hogy a nickje az lesz, mint a blogod címe…

(Nagyon geci tudok lenni néha az ilyen kis pöcsökkel ám… )
egyébként is, mi a francért nézik 15 évesek az ilyet? nem nekik való!
Mert nem csak olvasni nem tudnak, de még a számokat sem ismerik. Nem tudják, mi van a tizennyócas karikába írva.
De azt azért tudják, hogy nekik azt még nem lenne szabad nézniük. Épp ezért nézik.
Ha a sci-fi könyvekre 18-as karikát tennénk, szerintem lehetne számolni +25% fogyással. A 18-as karikának marketing értéke van.
Animéknél nem kell ilyesmivel számolni. Úgyis mindenki csak letölti. XD~
[Troll mode on, bait in]
Le merném fogadni, hogy nincs egyetlen olyan EL-fan se, aki annyira imádja a világ legjobb animéjét, hogy megrendelje az eredeti DVD-ket! Nem is vagytok igazi fanok!
[All modes off]
ezek a gyerekek nem azé nézik meg ,hogy direkt mást csináljanak mint amit mondtok hanem azé mert kiváncsiak!(gondolom én) meg valahogy bizonyitani is akarnak ezzel!(nektek)